Előszó

"... Jason csak annyit észlelt az egészből, hogy magasan a parketta felett lebeg. Ránézett a kezére - átlátszó volt. Lassan, félve attól, hogy mit fog látni, körbenézett a szobában, és meglátta - önmagát. Megrémült. Megpróbált odalebegni a testéhez, de nem sikerült. Nem tudott közelebb kerülni hozzá, csak egyre távolodott, ezért felhagyott a próbálkozással. A szelleme ugyanazt a ruhát viselte, mint amiben - valószínűleg - meghalt, és rajta volt még az a fa nyaklánc is, amit a húga vett neki a szülinapjára. Odanyúlt a nyaklánchoz és megsimította a farkasfogat mintázó faragott gyöngyöt. Hirtelen a húga szobájában termett. Ellie már ébren volt, de nem látta a bátyját. Jason egy darabig próbálta felhívni magára a figyelmet, de amint látta, hogy ez nem jön be, próbált rájönni arra, hogyan tudott "teleportálni". Az utolsó, a leghihetőbb gondolata az volt, hogy talán azért került Ellie szobájába, mert Ellie-től kapta a nyakláncot. Szóval megtalálhat embereket, ha olyan tárgyakat érint meg, amiket azokhoz a bizonyos személyekhez köt. Amikor ehhez a gondolathoz ért, körbevette valami ismeretlen, tejfehér köd. Halk hangokat hallott maga körül, majd a fehér valami teljesen elnyelte..."